A Solydentben 1997-ben nyílt meg saját fogtechnikai laboratóriumunk, amely már akkor is minden igényt kielégített. Ez ma sincs másként: a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően laborunk jelenleg a város egyik legkorszerűbb fogtechnikai műhelyének számít.
Jelenleg nyolc kiváló és megbízható fogtechnikussal dolgozunk együtt, akiknek munkájában fogorvosaink és pácienseink egyaránt teljes bizalommal bíznak meg – például fogpótlások készítése esetén. Munkatársaink rendszeresen vesznek részt továbbképzéseken, akár hazai, akár nyugat-európai tanfolyamokon. Fontosnak tartjuk, hogy naprakészen ismerjék a legújabb technikai megoldásokat, hiszen a Solydentnél törekszünk arra, hogy a legfrissebb fejlesztések a lehető legrövidebb időn belül elérhetővé váljanak. Ennek köszönhetően ma már a legmodernebb anyagok és porcelánégető kemencék állnak rendelkezésre az élethű porcelánleplezések elkészítéséhez.
Erősségünk nemcsak a szakmai felszereltségben és a felhalmozott tudásban rejlik, hanem abban is, hogy a fogászat és a fogtechnikai labor egy épületen belül működik. Ez mindenki számára megkönnyíti a folyamatokat: nem kell külsős cégekre, idegen szakemberekre várni vagy az ő munkájukra hagyatkozni. A pácienseink, fogorvosaink és technikusaink is élvezik ennek a gyors és kényelmes rendszernek minden előnyét. Büszkék vagyunk rá, hogy mára elmondhatjuk: az egyik legkiválóbb fogtechnikai labor a Solydentben található.

Páciensünk ismét magabiztosan mosolyog
Az első lépés a fogorvosi konzultáció, ahol az orvos megvizsgálja a fogat, amelyre a koronát szeretné. Az orvos megállapítja, hogy megfelelő-e a fog állapota

A fogászati korona készítése több lépésből áll
Az első lépés a fogorvosi konzultáció, ahol az orvos megvizsgálja a fogat, amelyre a koronát szeretné. Az orvos megállapítja, hogy megfelelő-e a fog állapota

Az implantáció folyamata
Ismerd meg a fogászati implantáció folyamatát a Solydent Fogászati Rendelőben. Lépésről lépésre bemutatjuk, hogyan zajlik a beavatkozás, és milyen előnyökkel jár.

All-on-6 fogászati implantátum rendszer
Az „All-on-6” egy olyan fogászati implantátum rendszert jelent, amelyben 6 implantátumot helyeznek el az állcsontba, és ezekre rögzítenek egy teljes fogsor pótlást.

A MegaGen implantátumok beültetése fájdalommentes
A fájdalommentes MegaGen implantátumok beültetése egy igazán kényelmes és hatékony megoldás, amely lehetővé teszi a páciensek számára, hogy gyorsan és fájdalommentesen
Mosolyogjon magabiztosan – Mi segítünk! Ingyenes fogászati konzultáció várja Önt!
- Teljes körű fogászati állapotfelmérés
- Részletes tanácsadás egyedi igényei szerint
- Kezelési lehetőségek bemutatása – minden kötelezettség nélkül
Mit nyújt az ingyenes konzultáció?
Miért válasszon minket?
- Barátságos, stressz mentes környezet
- Modern technológiák és professzionális csapat
- Az első lépés a gyönyörű mosolyhoz – ingyen!*
*Az elkészített diagnosztika fizetendő! Amennyiben a panorámaröntgen nem elegendő az állapot felméréshez és CT-felvétel is szükséges, abban az esetben csak a CT-t kell fizetni.
Ne várjon tovább!
Foglaljon időpontot, és tegyen egy lépést a magabiztos mosoly felé!

Hívjon minket:
Küldjön üzenetet