Aktuális akciónk

 

- 10 % kedvezmény a Neodent HelixGM Acqua implantátum árából

Az akció 2023.09.30-ig érvényes.

 

Barokk Belváros

Győr belvárosáról sokszor elhangzott már, hogy igazi ékszerdoboz, amely magában foglalja mindazt, amit egy turista útja során kereshet. Nem mellesleg a győri emberek igazán a magukénak érzik és ennek megfelelően készségesen adnak felvilágosítást az érdeklődőknek.

A belváros Győr egyik legkisebb területű, de annál jelentősebb városrésze. A történelmi városmag, az Óváros a Duna és a Rába találkozásánál fekvő egykor várfallal körülvett terület. Határai keletről az Újkapu, illetve Újvilág utcák, délről a Pálffy-Schweidel-Arany János utcák, illetve a Virágpiac vonala. Az ettől délre, illetve keletre elterülő városrészek a 19. század során az Óvárost körülölelő bástyák ledöntése után épültek ki. A mai elnevezésük: a Belváros déli, illetve keleti része. Mindkét városrészben a történelmi épületek mellett a 20. század építészete is felfedezhető, míg az Óváros - köszönhetően annak, hogy már az 1950-es években műemléki jelentőségű területté nyilvánították - épen megőrizte történelmi jellegét. Ezeknek köszönhetően Győr belvárosa Magyarország egyik legszebb és leghangulatosabb barokk városképét adja.

Az Óvárosban található meg a legtöbb műemlék és látványosság, érdemes tüzetesen is megvizsgálni az építészeti remekeket. Számos leírás részletesen taglalja a látnivalókat, amelyek így szinte életre keltik az egykori győri életet. Egyébként a város igencsak gazdag a műemlékekben és a műemlék jellegűnek minősített épületekben és nem csak a belvárosban.

A Káptalandomb is nagy jelentőséggel bír. Itt található Győr két legősibb és egyben legjelentősebb műemléke a Püspökvár és a Bazilika. Az eredetileg román stílusú templomot először a 14.-15. században gótikus stílusban építették át. A Bazilikához délről csatlakozó Héderváry-kápolnát is ekkor építették. Itt található a Könnyező Szűzanya kép, amelyet 1655-ben Írországból menekítettek Győrbe. Nevét onnan kapta, hogy 1697. március 17-én, Szent Patrik ír védőszent ünnepén vérrel könnyezett. A kegyképnek 1767-ben Zichy Ferenc püspök emeltetett barokk oltárt. Mind a mai napig nagy becsben őrzik, sokan imádkoznak hozzá, zarándoklatokat szerveznek. A templomban található még a Szent László Herma - amely a Szent Jobb és a Szent Korona mellett Magyarország legjelentősebb szakrális emléke - és Boldog Apor Vilmos püspök sírja.

A Duna és a Rába találkozásánál található a Püspökvár együttese, ami értékes műemléki kincs. Itt van a város egyházi központja, többek között a papnevelő intézet (szeminárium) is.

A Bécsi kapu tér Magyarország egyik legszebb barokk tere. Ez Győr legrégibb tereinek egyike, mai formáját a barokk korban nyerte el. Itt valamennyi épület műemlék. Továbbá itt tekinthető meg a barokk stílusban épült Kármelita templom.

Számos kisebb-nagyobb utca - Király utca, Sarkantyú köz, Szabadsajtó utca, Kazinczy utca, Sarló köz, Kisfaludy utca stb. - tartogat még sok-sok szépséget, éppen ezért érdemes őket meglátogatni.

Győr főtere a 14. század óta piactérként használt központi fekvésű Széchenyi tér, amely helyén valaha a római kori polgárváros volt. A török időkben itt volt a föld alatti börtön. Később itt állították fel a pellengért, amely a nemesemberek kivégző helyéül szolgált. Ehhez a helyhez kötődik az utolsó boszorkányégetés, amelyre 1688-ban került sor. A téren található a Loyolai Szent Ignác Bencés templom és rendház, továbbá a Széchenyi Múzeumpatika is.

A Széchenyi tértől a Duna felé indulva elérhetjük a Frigyládát, amelyet a közelmúltban újítottak fel. A szobor a Guttenberg tér fő látványossága, történetének érdemes tüzetesebben utánanézni.

Győr barokk belvárosa mindenki számára vonzó lehet, éppen ezért talán nem is lehet mindent felsorolni, amit vétek lenne kihagyni egy séta során. Éppen ezért javasoljuk, hogy látogassák meg „Látnivalók” menüpontunkat is és bátran szeressenek bele Győrbe!

Jelentkezzen be!


Kérje ajánlatunkat!